Skip to main content Skip to navigation

Logitech G termék adatvédelmi szabályzata | Személyes adatainak védelme kiemelt prioritásunk

A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME

Utolsó frissítés: 2024. május
A korábbi adatvédelmi nyilatkozat itt tekinthető meg.

A felhasználók adatainak titkossága fontos a Logitech számára, ezért létrehoztuk ezt a nyilatkozatot, hogy elmagyarázzuk, hogyan dolgozzuk fel a felhasználók személyes adatait.

Ez a személyes adatok védelméről szóló nyilatkozat ismerteti, milyen adatokat gyűjtünk, hogyan használjuk fel azokat, és hogyan védjük a termékeink, szolgáltatásaink, alkalmazásaink, szoftvereink és egyéb eszközeink által gyűjtött adatokat. A Logitech egy vállalatcsoport, amely anyavállalata, a Logitech Europe S.A. irányításával működik. A személyes adatait felügyelő Logitech vállalat attól függően változik, hogy milyen kapcsolatban áll velünk (ügyfélként, partnerként, szállítóként, alvállalkozóként vagy egyéb lényeges viszonyt).

Ha a felhasználó a webhelyünkről használja a termékeinket, akkor a Logitech Internetes adatvédelmi nyilatkozata is vonatkozik rá.

ÁLTALÁNOS

Az alábbi szakaszok részletezik, hogy milyen típusú személyes adatokat gyűjtünk, hogyan használjuk fel azokat, és hogyan védjük a termékeink, szolgáltatásaink, alkalmazásaink, szoftvereink és egyéb Logitech-eszközeink által gyűjtött személyes adatokat.

TERMÉKEINK

Az alábbi szakaszok részletezik a felsorolt termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban gyűjtött konkrét személyes adatokat, az összegyűjtött személyes adatok felhasználásának módját és a rendelkezésére álló lehetőségeket.

GYŰJTÖTT ADATOK

Sokféleképpen gyűjtünk adatokat annak érdekében, hogy javítsuk termékeinket és szolgáltatásainkat:

  • A felhasználók által megadott adatok
    Ide tartoznak a felhasználó által az új termékek regisztrációja és beállítása során és a szoftverek letöltésekor megadott, az internetes platformokon, például fórumokon vagy közösségekben közzétett, valamint a közvélemény-kutatások megválaszolása vagy versenyen való részvétel során megadott adatok.
  • A termékek és szolgáltatások használata során nyert adatok
    Amikor termékeket és szolgáltatásokat használ, azok bizonyos adatokat küldhetnek nekünk, ilyen például a hardver típusa, a belső vezérlőprogram és az operációs rendszer verziója, egyedi eszközazonosítók, az IP-cím és a helyadatok. Más esetekben, a vonatkozó törvényekkel összhangban és ahol szükséges, az Ön beleegyezésével gyűjthetünk adatokat a tevékenységéről, beleértve beállításait, konfigurációit, termékhasználattal kapcsolatos adatait, valamint az összeomlásokkal és hibákkal kapcsolatos adatokat.

Emellett gyűjthetünk és egyéb módon feldolgozhatunk olyan üzleti jellegű kapcsolattartási adatokat, amelyeket Ön ad meg nekünk, vagy amelyeket az Ön szervezetétől gyűjtünk, például üzleti partnereinktől és beszállítóinktól, amikor üzleti tevékenységet folytatunk, illetve egy megállapodás teljesítésével összefüggésben. Amennyiben az ilyen feldolgozáshoz értesítésre vagy hozzájárulásra van szükség, a szervezet tájékoztatja az illetékes munkatársakat és a felhatalmazott felhasználókat, illetve megszerzi a hozzájárulásukat.

További részletek

 
Az, hogy milyen adatokat kapunk, függ az Ön által használt termékektől, funkcióktól és szolgáltatásoktól, az eseményektől, amelyeken részt vesz, illetve attól, milyen üzleti kötelezettségei és egyéb interakciói vannak velünk. Ezek az adatok lehetnek:

  • Név és elérhetőségi adatok – olyan adatok, mint például az Ön neve, személyes vagy üzleti e-mail címe, személyes vagy üzleti levelezési címe, személyes vagy üzleti telefonszáma, felhasználói azonosítója és más hasonló kapcsolattartási adatok.
  • Hitelesítő adatok – jelszavak, jelszó-emlékeztetők, valamint a hitelesítéshez és a fiókokhoz való hozzáféréshez használt adatok
  • Demográfiai adatok – olyan adatok, mint az életkor, nem, tartózkodási ország és előnyben részesített nyelv
  • Fizetési adatok – a megrendelés feldolgozásához szükséges adatok, ha Ön a Logitech weboldalán keresztül vásárol. Ilyen például a szállítási cím, a megrendelt termékek és a kapcsolattartási adatok. Amikor digitális termékeket vásárol, olyan fizetési adatokat kezelünk, mint például a tranzakció értéke, a vásárolt előfizetések és adott esetben a Paypal, WeChat, AliPay vagy Stripe azonosítója. Nem gyűjtünk bankkártya- vagy hitelkártyaszámokat.
  • Használati adatok – arra vonatkozó adatok, hogy hogyan kommunikál felhasználó és készüléke velünk és termékeinkkel, például:
    • Termékhasználati adatok – a felhasználó által használt funkciók, elvégzett műveletek és végrehajtott tevékenységek, például: gombok megnyomása, az alkalmazással való kommunikáció vagy a hangszóró hallgatásával töltött idő.
    • Eszközadatok – az eszköz és a termékeinkhez való hozzáférésre használt hálózat adatai, beleértve az eszközre telepített operációs rendszereket és egyéb szoftvereket, eszközazonosítókat, valamint területi és nyelvi beállításokat;
    • Egyéb termékadatok – az egyéb készülékekre és szoftverekre vonatkozó adatok, például a szórakoztató rendszerrel, lakásautomatizálással és a televíziós termékekkel, valamint a kábelszolgáltatóval kapcsolatos adatok.
    • Hibajelentések és teljesítményadatok – a hiba típusa és súlyossága, a hibához kapcsolódó szoftver és hardver adatai, a hiba bekövetkezésekor használt fájlok tartalma és a készüléken lévő egyéb szoftverekkel kapcsolatos adatok.
    • Támogatási adatok – a felhasználóra és a felhasználó hardvereire, szoftvereire és az esemény részleteire vonatkozó adatok, hitelesítő adatok, a felhasználó velünk folytatott kommunikációja, a készülék és a használt alkalmazás adatai, valamint a rendszerre és az összeállításra vonatkozó adatok és a regisztrációs adatok.
  • Érdeklődési kör és kedvencek – milyen zenéket szeret, milyen tevékenységeket szokott űzni és mik a rendszeres napi tennivalói, milyen tévécsatornákat néz és rádióállomásokat hallgat, és milyen szolgáltatásokat használ.
  • Kapcsolatok és ismerősök – a felhasználó ismerőseire és kapcsolataira vonatkozó adatok, ha többfelhasználós vagy közösségi termékeket használ vagy funkciókat oszt meg.
  • Logitech-fiókok (Vendég és Logi-azonosítók) – A terméktől vagy szolgáltatástól és a választásától függően különböző lehetőségek állnak rendelkezésre a fiók létrehozására. Dönthet úgy is, hogy nem hoz létre fiókot, hanem vendégként adja meg adatait. Ebben az esetben csak bizonyos adatokat gyűjthetünk, például az Ön nevét, e-mail-címét és szállítási címét. Dönthet úgy is, hogy létrehoz a webhelyünkön egy személyes Logitech-fiókot, melyet Logi-azonosítónak hívunk. Ebben az esetben olyan adatokat is gyűjthetünk, mint az Ön neve, e-mail-címe, telefonszáma, szállítási címe, és ezek optimalizálják a felhasználói élményt. Lehetővé teheti például a jobb személyre szabást, és lehetővé teszi a beállítások, konfigurációk és előzmények mentését és előhívását. Fiókjához és adataihoz egyedi azonosítószámot rendelünk. Amikor bejelentkezik a fiókjába, a munkamenetére vonatkozó adatokat gyűjthetünk, beleértve a bejelentkezési nyilvántartást, amely tartalmazza a bejelentkezés dátumát és idejét, annak a terméknek az adatait, amelybe bejelentkezett, a fiókjához, valamint a készülékéhez rendelt egyedi azonosítószámot, az IP-címét, valamint operációs rendszere és böngészője verziószámát. Általánosságban elmondható, hogy amikor bejelentkezik a fiókjába, addig bejelentkezve marad, amíg ki nem jelentkezik.
  • Közösségi oldalakon keresztül történő bejelentkezések – Amikor egy harmadik fél, például az Apple, a Facebook, a Google vagy a Twitch szolgáltatását használja a bejelentkezéshez, feldolgozzuk azokat a személyes adatokat, amelyeknek az adott harmadik fél platformján keresztüli megosztásához Ön hozzájárult. A Logitech által kapott információkkal kapcsolatos részletekért olvassa el a külső szolgáltatók által a fiókok összekapcsolásakor ismertetett adatvédelmi nyilatkozatokat.
  • Helyadatok – Egyes termékek helyadatokat használnak olyan célokra, mint például a dátum, az idő, a választott nyelv, illetve jogi megfelelőség céljából is. A tartózkodási helyről gyűjtött adatok lehetnek pontosak vagy hozzávetőlegesek. A pontos helyadatok között lehet például az otthoni vagy munkahelyi cím vagy a GPS-adatok, amelyeket akkor gyűjthetünk, ha a felhasználó engedélyezi a tartózkodási helyhez kapcsolódó termékek vagy funkciók használatát. A hozzávetőleges adatok lehetnek például a WIFI-hozzáférés helyéből vagy az IP-címből származtatott adatok, vagy olyan adatok, amelyek azt jelzik, csak kisebb pontossággal, például település vagy régió szintjén, hogy hol tartózkodik a felhasználó.
  • Tartalom – Adatokat gyűjthetünk a fájlok és kommunikációk tartalmáról, ha ez szükséges ahhoz, hogy az Ön által használt termékeket biztosítsuk. Gyűjthetjük az Ön által nekünk küldött üzenetek, például az Ön által írt visszajelzések és termékértékelések vagy az ügyféltámogatás számára feltett kérdések és információk tartalmát is. Megkereshetjük Önt, hogy megértsük, mennyire elégedett egy termékkel vagy szolgáltatással. Amikor Ön felveszi velünk a kapcsolatot, az ügyfélszolgálat munkatársaival folytatott telefonbeszélgetést vagy csevegést a vonatkozó törvényekkel összhangban és – amennyiben szükséges – az Ön beleegyezésével figyelhetjük és rögzíthetjük.
Terméktesztelő adatai

Amikor valaki regisztrál Logitech termék- vagy szolgáltatástesztelőnek, adatokat gyűjthetünk róla. Ezeket az adatokat arra használjuk fel, hogy meghívjuk az illetőt tesztelőnek, és visszajelzései alapján fejlesztjük ki vagy javítjuk termékeinket és szolgáltatásainkat.

További részletek

 
Példák az általunk gyűjtött adatokra:

  • A felhasználót érdeklő termék- és szolgáltatáskategóriák
  • A termék tesztelésére használt alkalmazás
  • A felhasználó tesztelői tevékenysége, termék-, készülék- és diagnosztikai adatok
  • Videó- és hangfelvételek, ha azok részei voltak a végzett tesztnek
  • Szállítási/teljesítési adatok
  • A felhasználó visszajelzése és véleménye a tesztelt termékekről és szolgáltatásokról

Hacsak másként nem tájékoztatjuk a tesztelői programunkra való regisztrációjakor, ezeket az adatokat kezeljük az Ön és a Logitech közötti szerződés megkötéséhez.

 
Vissza a lap tetejére

AZ ADATOK FELHASZNÁLÁSA

Az összegyűjtött adatokat arra használjuk, hogy:

  1. működtessük vállalatunkat, valamint termékeinket és szolgáltatásainkat elérhetővé tegyük, javítsuk és személyre szabjuk,
  2. tájékoztatókat küldjünk, beleértve a reklámkommunikációt, fiókinformációkat, biztonsági frissítéseket és termékinformációkat.

Elemezhetjük ezeket az adatokat, beleértve a személyes adatokat is, hogy zökkenőmentesebb, egységes és személyre szabott élményt nyújtsunk. Ezt mindig a vonatkozó jogszabályokkal összhangban és ahol bármi megköveteli, a felhasználó beleegyezésével tesszük.

További részletek
Termékeink és szolgáltatásaink elérhetővé és jobbá tétele

A megadott adatok segítségével elérhetővé tesszük és fejlesztjük termékeinket és alapvető műveleteket hajtunk végre. Ide tartozik a termékek üzemeltetése és használata, a teljesítményük fenntartása és javítása és az adatok felhasználása kutatásokhoz, új funkciók kifejlesztésére és ügyféltámogatás nyújtására. Példák a felhasználásra:

  • Termék elérhetővé tétele vagy szolgáltatás nyújtása
    Felhasználjuk az adatokat a termékek rendeltetésszerű és az elvárásoknak megfelelő működtetésének biztosítására. Termékeink tartalmazhatnak személyre szabott funkciókat és javaslatokat, amelyek növelik a termelékenységet és javítják a termék élvezeti értékét, és a felhasználóra szabják az élményeket annak tevékenységei, érdeklődési köre és tartózkodási helye alapján.
  • Ügyfél-elégedettség
    Az adatokat arra használjuk, hogy megértsük, mennyire elégedett a termékkel vagy szolgáltatással.
  • Ügyféltámogatás
    Az adatokat felhasználjuk a termék hibáinak diagnosztizálására, az ügyfél készülékeinek javítására és más ügyféltámogatási szolgáltatások nyújtására.
  • A termék aktiválása és regisztrálása
    A készülék és az alkalmazás verziószámát, a helyadatokat és a készülék egyedi azonosítóját, a hálózatazonosítót és egyéb azonosítókat felhasználjuk a termék aktiválására és regisztrálására.
  • Termékfejlesztés
    Az adatok segítségével továbbfejlesztjük termékeinket, új funkciókkal és képességekkel bővítjük azokat, jelentjük a hibákat, javítjuk az adatvédelmi funkciókat, meghatározzuk, mely funkciókat használja előszeretettel a felhasználó, és javítjuk a hatékonyságot.
  • Biztonság, adatvédelem és a viták rendezése
    Felhasználjuk az adatokat arra, hogy védjük termékeink és felhasználóink és adataik biztonságát, hogy felismerjük és megakadályozzuk a csalásokat, rendezzük a vitákat, és érvényre juttassuk szerződéseinket. Használhatjuk például az adatokat annak meghatározására, hogy mely termékek esetében van szükség biztonsági javításokra, vagy elemezhetjük az adatokban lévő mintázatokat, hogy új adatvédelmi funkciókat tudjunk kifejleszteni.
  • Üzleti tevékenységek
    A névtelen, összesített adatokat felhasználhatjuk statisztikák és kimutatások készítésére. Például pénzügyi és termékjelentéseket készítünk, hogy elemezzük, hogyan teljesítünk egy adott termékszektorban vagy régióban.
  • Reklámtevékenység
    Ha feliratkozott rá vagy ha a vonatkozó jogszabályok szerint jogos érdekünk, küldhetünk a felhasználóknak a termékeinkre és szolgáltatásainkra vonatkozó tudnivalókat e-mailben vagy telefonon, beleértve termékeink új funkcióival, megjelenésével, reklámkampányainkkal és termékbejelentéseinkkel kapcsolatos tájékoztatást. Ezekről bármikor leiratkozhat a reklámlevélben a „Leiratkozás” hivatkozásra kattintva vagy ezt a weblapot felkeresve. A vonatkozó jogszabályokkal összhangban és ahol bármi megköveteli, a felhasználó beleegyezésével cookie-kat (sütiket) és nyomkövető technikát használhatunk kommunikációnk hatékonyságának megállapítására, például annak meghatározására, hogy összesen hány felhasználó nyitotta meg az e-mailjeinket. Megkereshetjük például e-mailben, hogy emlékeztessük, milyen termékeket hagyott az internetes bevásárlókocsiban, frissítsük adatait, érdeklődjünk valamelyik szolgáltatás- vagy javításkéréséről, vagy tájékoztassuk, ha a fiókja aktívan tartásához végre kell hajtania valamilyen műveletet.
  • Ügyféltámogatási kommunikáció
    Megkereshetjük e-mailben vagy más úton, hogy tájékoztassuk, mikor jár le az előfizetése, vagy tudassuk, hogy adatvédelmi frissítések érhetők el.

Vissza a lap tetejére

AZ ADATOK MEGOSZTÁSA ÉS NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA

Személyes adatokkal nem üzletelünk.

A felhasználó beleegyezésével, vagy ha valamilyen általa kért vagy jóváhagyott tranzakció végrehajtásához, illetve termék vagy szolgáltatás elérhetővé tételéhez ez szükséges, megoszthatjuk személyes adatait. Ezenkívül megosztjuk személyes adatait a Logitech által felügyelt leányvállalatokkal és társult vállalatokkal az ebben a nyilatkozatban leírt célokra, valamint ha a törvény ezt írja elő.

További részletek

 
Megoszthatjuk a felhasználó személyes adatait a nevünkben a jelen nyilatkozattal összefüggő kérdésekben eljáró beszállítókkal és ügynökökkel. Például az ügyféltámogatás ellátására vagy a rendszereink és szolgáltatásaink biztonságának védelmére alkalmazott cégeknek szükségük lehet arra, hogy hozzáférjenek a személyes adatokhoz annak érdekében, hogy el tudják látni ezeket a feladatokat.

Ezeknek a cégeknek el kell fogadniuk a mi adatvédelmi és biztonsági előírásainkat, és a tőlünk kapott személyes adatokat nem használhatják fel semmilyen más célra. A felhasználók személyes adatait megoszthatjuk továbbá azokkal a vállalatokkal, amelyekkel egyesülni tervezünk, illetve amelyek azt tervezik, hogy felvásárolják a vállalatunkat. Emellett a vállalataink és vállalati eszközeink egyesítését, átadását vagy értékesítését végző szervezetek is hozzáférhetnek adataihoz.

Ha termékeink vagy szolgáltatásaink nyilvános részén (például közösségi fórumokon vagy blogokban) bármilyen adatot közzétesz, azt nyilvánosan közzétett információként kezeljük, és saját belátásunk szerint, a használati feltételekkel összhangban felhasználhatjuk vagy újra közzétehetjük.

Végezetül hozzáférhetünk a személyes adatokhoz, továbbíthatjuk, közzétehetjük és megőrizhetjük azokat, beleértve a felhasználó tulajdonában lévő tartalmakat is, amennyiben jóhiszeműen azt feltételezzük, hogy azok szükségesek a következőkhöz:

  • Megfelelnek a jogszabályoknak vagy reagálnak egy jogi eljárásra, például nemzetbiztonsági követelményekre, bűnüldözésre vagy más kormányzati szervekre;
  • ügyfeleink védelme, például a levélszemét vagy a felhasználóinkkal szembeni csalási kísérletek megakadályozása, illetve személyek súlyos sérülésének vagy halálának elkerüléséhez nyújtott segítség;
  • termékeink biztonságának megőrzése, beleértve a rendszereink vagy hálózataink ellen végrehajtott támadások megakadályozását vagy leállítását;
  • a felhasználó törvényes jogainak és saját törvényes jogainknak a védelme, valamint a törvények és rendeletek, illetve a bíróságok és kormányzati szervek által előírt esetek.
A felhasználó által harmadik félnek megadott adatok

Nem vagyunk felelősek a felhasználó által harmadik félnek megadott semmilyen adatért, és az ilyen adatokra jelen adatvédelmi nyilatkozat nem vonatkozik. A felhasználó az adatok – köztük a személyes adatok – megadásával kapcsolatos minden adatvédelmi, biztonsági és egyéb kockázatot a harmadik félre terhel. A harmadik fél adatvédelmének ismertetéséért lásd a harmadik fél adatvédelmi nyilatkozatát, ha van ilyen.

Vissza a lap tetejére

AZ ADATOKHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS ÉS AZ ADATOK FELÜGYELETE

A felhasználó kérheti tőlünk, hogy frissítsünk, töröljünk vagy elérhetetlenné tegyünk bizonyos rá vonatkozó személyes adatokat. Kérheti azt is, hogy a blogról, a közösségi fórumokról és a felügyeletünk alatt álló egyéb nyilvános területekről távolítsuk el a személyes adatait. Ha bizonyos személyes adatokat nem tudunk törölni, tudatjuk vele ennek a okát.

Leiratkozhat a tőlünk kapott reklám-e-mailekről a bennük található leiratkozási információkat követve vagy webhelyünk leiratkozáskezelő weblapján. Törekszünk arra, hogy a felhasználónak a róla birtokunkban lévő adatok felülvizsgálatára irányuló kérését az annak beérkezésétől számított 30 napon belül megválaszoljuk.

Személyes adatainak megadásakor kérheti, hogy azokat csak bizonyos célokra használjuk fel. Amennyiben a személyes adataival, az adatvédelmi nyilatkozatunkkal vagy adatkezelési eljárásainkkal kapcsolatos kérdése, kérése vagy megjegyzése lenne, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a support.logitech.com/response-center címen vagy az alábbi lehetőségek valamelyikének használatával:

Telefon: +1 646-454-3200
Kapcsolat: support.logitech.com/response-center
Levelezési cím: Logitech Privacy Officer, 3930 North First Street, San Jose, CA 95134 USA

Ha a felhasználó nem elégedett a válaszunkkal, adatvédelmi panaszával vagy vitatott ügyével tartózkodási helyén az ügyben joghatósággal bíró állami, nemzeti vagy egyéb adatvédelmi szervezethez fordulhat.

GYERMEKEK

Tudatosan nem gyűjtjük és nem őrizzük meg 13 év alatti gyermekek adatait. Ha tudomásunkra jut, hogy a Logitech webhelyein vagy azokon keresztül 13 évesnél fiatalabb személyről gyűjtöttünk adatokat, megtesszük a szükséges lépéseket ezen adatok törlésére. Ha Ön olyan 13 éves gyermek szülője vagy törvényes gyámja, aki valamilyen fiókba vagy szolgáltatásba regisztrált a webhelyeinken, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi kapcsolatfelvételi adatok segítségével, hogy megszüntessük a gyermek fiókját vagy a szolgáltatást, amelybe bejelentkezett, és töröljük a személyes adatait.

ADATBIZTONSÁG

Szigorú elvek szerint védjük a felhasználók személyes adatait. Számos különféle biztonsági technikát és eljárást (többek között TLS-titkosítást) használunk, hogy segítsünk megvédeni személyes adatait az illetéktelenek általi hozzáféréstől, felhasználástól és közzétételtől.

AZ ADATOK TÁROLÁSI ÉS FELDOLGOZÁSI MÓDJA

A személyes adatokat megőrzési ideje:

  • amíg használja termékeinket és szolgáltatásainkat
  • amíg a fiókja aktív
  • amíg arra a szolgáltatások nyújtásához szükség van
  • amíg valamilyen jogszabály előírja.
  • a viták rendezése és
  • szerződéseink érvényre juttatása érdekében.

A már nem megőrzendő személyes adatokat rendszeres időközönként töröljük.

Az általunk összegyűjtött személyes adatokat az Amerikai Egyesült Államokban, illetve bármely más olyan országban tárolhatjuk és feldolgozhatjuk, ahol a cégünk vagy annak leányvállalatai vagy szolgáltatói kirendeltséggel rendelkeznek.

Megtesszük a szükséges intézkedéseket, hogy az általunk összegyűjtött adatok feldolgozása a nyilatkozat kikötései és a vonatkozó jogszabályok előírásai szerint történjen, bárhol legyenek is az adatok helyileg.

KÜLÖNLEGES TUDNIVALÓK EGT/EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBELI/SVÁJCI FELHASZNÁLÓK SZÁMÁRA

Ez a szakasz az Európai Gazdasági Térségben (EGT), az Egyesült Királyságban (UK) és Svájcban (CH) élő azon felhasználók számára nyújt tájékoztatást, akiknek személyes adatait a Logitech az EGT területén, az Egyesült Királyságban vagy Svájcban kezeli.

További részletek

A felhasználó által megadott adatokat a Logitech szervezetei továbbíthatják és az egész világon hozzáférhetnek azokhoz a jelen nyilatkozatban leírtak szerint.

A feldolgozás jogi alapjai

A személyes adatokat az alábbi okok közül legalább egy miatt kezeljük:

  1. Hogy ellássuk a felhasználót az általa kért termékkel, vagy nyújtsuk neki az általa kért szolgáltatást
    Szükségünk van a felhasználó személyes adataira termékek aktiválásához és regisztrálásához, a használt termékek és szolgáltatások rendeltetésszerű működésének biztosításához, a termékek karbantartásához, a felhasználótól érkező kérdések és kérések megválaszolásához, továbbá garancia vagy szolgáltatási szerződés keretében ügyféltámogatás biztosításához.
  2. A Logitech törvényes érdekei miatt
    Észlelnünk kell és meg kell akadályoznunk a visszaéléseket, és meg kell megvédenünk más felhasználók vagy harmadik felek jogait vagy tulajdonát, illetve saját jogainkat és érdekeinket. Ennek során szem előtt tartjuk a felhasználó adatvédelmi érdekeit, és a praktikus mértékig rövidítjük a személyes adatokat.
  3. Hogy teljesítsük a Logitech jogszabályi kötelezettségeit
    Lehet, hogy meg kell felelnünk az uniós jogszabályoknak, az EU-tagállamok törvényeinek, az Egyesült Királyság törvényeinek, a svájci jogszabályoknak, a szabályozási követelményeknek, és válaszolnunk kell a jogszerű megkeresésekre, bírósági végzésekre és jogi eljárásokra.
  4. A felhasználó beleegyezésével
    A Logitech egyes személyes adatokat hozzájárulás alapján kezel. Például amikor használati adatokat dolgozunk fel annak érdekében, hogy új termékeket és szolgáltatásokat hozzunk létre, valamint hogy javítsuk a termékek működését, biztonságát és védelmét. A közvetlen reklámtevékenységünk során is a felhasználó beleegyezésével használjuk fel az adatait.
Az Ön jogai és választási lehetőségei

Megfelel az EU-USA Adatvédelmi Keretegyezmény (EU–USA részecskeszűrő) és az Egyesült Királyság EU–USA részecskeszűrő és a svájci-amerikai Adatvédelmi Keretegyezmény (Svájci-USA DPF), a Logitech kötelezettséget vállal arra, hogy megoldja a részecskeszűrő alapelveivel kapcsolatos, az Ön személyes adatainak gyűjtésével és felhasználásával kapcsolatos panaszait. EU-s, egyesült királyságbeli és svájci egyének, akiknek a személyes adatainak általunk kezelt módon, az EU–USA részecskeszűrő és az Egyesült Királyság EU–USA részecskeszűrő és a svájci-amerikai A részecskeszűrőnek először kapcsolatba kell lépnie a Logitech vállalattal.

A jogai érvényesítéséhez és a kérdések vagy panaszok megoldásához töltse ki ezt az űrlapot. Felveheti velünk a kapcsolatot telefonon, e-mailben vagy postai úton is az alábbi elérhetőségeken:

Telefon: +1 646-454-3200
Kapcsolat: privacy@logitech.com
Levelezési cím: Logitech Privacy Office EMEA, Logitech Ireland Services Limited, City Gate Plaza Two, Mahon, Cork, Ireland

Adatvédelmi tisztviselő (DPO): Adatvédelmi tisztviselőnkkel a dpo@logitech.com e-mail címen léphet kapcsolatba.

Hozzáférési és magyarázathoz való jog
  • A felhasználó kérheti annak magyarázatát, hogy milyen adatokkal rendelkezünk róla, és hogyan használjuk fel azokat.
  • Másolatot kérhet azokról az adatokról, amelyekkel róla rendelkezünk.
A helyesbítéshez való jog
  • Ha a felhasználó azt gondolja, hogy a róla birtokunkban lévő adatok pontatlanok vagy hiányosak, kérheti azok helyesbítését.
A törléshez való jog
  • A felhasználó kérheti adatainak végleges törlését.
A tiltakozáshoz való jog
  • A felhasználó tiltakozhat adatainak általunk jogos érdek érvényesítésére vagy közvetlen reklámtevékenységre történő használata ellen. Kérheti azt is, hogy ne hozzunk vele kapcsolatos döntéseket kizárólag automatikus adatfeldolgozás alapján. Adatainak feldolgozását a közvetlen reklámtevékenység kivételével folytathatjuk, ha az engedélyezett.
Az adatfeldolgozás korlátozásához való jog
  • A felhasználó kérheti, hogy ne dolgozzuk fel személyes adatait, ha úgy gondolja, hogy adatai pontatlanok, a feldolgozás törvénytelen, vagy ha adataira jogigény megteremtése, gyakorlása vagy védelme miatt van szüksége.
A hordozhatósághoz való jog
  • A felhasználó kérheti aktívan megadott vagy passzívan birtokunkba került adatainak hordozását, ha ezen adatok a felhasználó beleegyezésével vagy vele kötött szerződés révén kerültek a birtokunkba, és automatikus a feldolgozásuk.
A felettes hatóságnak történő panaszbenyújtáshoz való jog
  • Panaszt nyújthat be az adatvédelmi bizottságnak (Data Protection Commission), az ír felettes hatóságnak azzal kapcsolatban, ahogyan a Logitech feldolgozza az Ön személyes adatait. Az adatvédelmi bizottság elérhetősége:
     
    Data Protection Commission
    21 Fitzwilliam Square
    Dublin 2
    D02 RD28
    Írország
    Telefon: +353 57 8684800, +353 (0)761 104 800
     
    Termékeinket és szolgáltatásainkat a felhasználó önként használja, ezért ahol az adatfeldolgozás beleegyezésen alapul, a felhasználó bármikor visszavonhatja a beleegyezését.

Megfelel az EU-USA részecskeszűrő és az Egyesült Királyság EU–USA részecskeszűrő és a svájci-amerikai részecskeszűrő (DPF), a Logitech kötelezettséget vállal az EU adatvédelmi hatóságai (DPA-k), az Egyesült Királyság Információs Biztosának Hivatala (ICO), a Gibraltári Szabályozó Hatóság (GRA) és a Svájci Szövetségi Adatvédelmi és Tájékoztatási Hivatal által létrehozott testület által felállított tanácsok betartására. biztos (FDPIC) a személyes adatok általunk történő kezelésével kapcsolatos, megoldatlan panasszal kapcsolatban részecskeszűrő és az Egyesült Királyság EU–USA részecskeszűrő és a svájci-amerikai RÉSZECSKESZŰRŐ.

Bizonyos feltételek fennállása esetén Önnek lehetősége van kötelező érvényű választottbírósági eljárásra hivatkozni a részecskeszűrő-megfelelőséggel kapcsolatos olyan panaszok esetén, amelyeket a többi részecskeszűrő-mechanizmus sem old meg. További információkért keresse fel a https://www.dataprivacyframework.gov/s/article/ANNEX-I-introduction-dpf?tabset-35584=2 weboldalt.

Nemzetközi adattovábbítás

Az Európai Gazdasági Térségből, az Egyesült Királyságból és Svájcból csak meghatározott adatvédelmi biztosítékok alapján továbbítjuk személyes adatait az ezeken kívüli országokba. Amikor a Logitech adatokat továbbít nemzetközi szinten, betartjuk i) az Európai Bizottság által a 2016/679/EU rendelet 45. cikke alapján elfogadott megfelelőségi határozatok (GDPR és UK GDPR), ii) az Európai Bizottság által kiadott általános szerződési feltételek, kérésre elérhetők a privacy@logitech.com címre, valamint iii) EU-USA DPF, az Egyesült Királyság EU–USA kiterjesztése részecskeszűrő, valamint a svájci–amerikai részecskeszűrő az Egyesült Államokban meghatározottak szerint Kereskedelmi Minisztérium.

A Logitech és egyesült államokbeli leányvállalatai (Logitech) az Amerikai Egyesült Államokban tanúsított hogy csatlakozik az EU–USA Adatvédelmi keretszabályok (EU–USA DPF-elvek) az Európai Uniótól kapott személyes adatok kezelése tekintetében az EU-USA részecskeszűrő és az Egyesült Királyságból (és Gibraltárból) az Egyesült Királyság EU–USA-kiterjesztésére támaszkodva RÉSZECSKESZŰRŐ. A Logitech az Amerikai Egyesült Államokban tanúsított hogy csatlakozik a svájci-USA Adatvédelmi Keretegyezmény alapelvei (svájci–amerikai részecskeszűrő alapelvei) a Svájctól kapott személyes adatok kezelése tekintetében a Svájci–USA. RÉSZECSKESZŰRŐ. Ha bármilyen ellentmondás van a jelen adatvédelmi nyilatkozat és az EU-USA részecskeszűrő-elvek és/vagy a Svájci-USA részecskeszűrő-elvek, az Alapelvek az irányadók. Ha szeretne többet megtudni a Data Privacy Framework (DPF) programról, és meg szeretné tekinteni tanúsítványunkat, keresse fel a https://www.dataprivacyframework.gov/ weboldalt.

Alább láthatja a Logitech egyesült államokbeli leányvállalatait és leányvállalatait, amelyek szintén csatlakoznak az EU-USA részecskeszűrő-elvek és a Svájci-USA A részecskeszűrő alapelvei:

  1. a balti lett Universal Electronics, LLC
  2. Blue Microphones Holding Corporation
  3. General Workings Inc.
  4. Logitech (Slim Devices) Inc. (Fka Spotlife Inc.)
  5. Logitech (Médiaközvetítő) Inc. (Fka. Logitech (Slim Devices) Inc.)
  6. Logitech Inc.
  7. Logitech Latin-Amerika Inc.
  8. Meetio Inc.
  9. Mevo Inc.
  10. Streamlabs LLC
  11. UE Acquisition Inc.
  12. Az Ultimate Ears beépítve

A Logitech felelős a DPF-elvek értelmében hozzá kapott és ezt követően a nevében eljáró harmadik félnek továbbított személyes adatok feldolgozásáért. A Logitech a részecskeszűrő alapelvei értelmében továbbra is felelős, ha megbízottja a személyes adatokat a részecskeszűrő alapelveivel ellentétes módon dolgozza fel, kivéve, ha a Logitech bizonyítja, hogy nem felelős a kárt okozó eseményért.

A Federal Trade Commission (FTC) hatáskörébe tartozik, hogy a Logitech megfelel-e az EU–USA részecskeszűrő és az Egyesült Királyság EU–USA részecskeszűrő, valamint a svájci–amerikai RÉSZECSKESZŰRŐ.

Vissza a lap tetejére

Kreativitást és termelékenységet segítő termékek

A Logitech kreativitást és termelékenységet segítő termékei olyan hardverek, mint az egerek, billentyűzetek, érintőpadok, bemutatóeszközök, webkamerák és mikrofonos fejhallgatók, valamint a hozzájuk tartozó szoftverek, mint a Logitech Options, az Options+ (Logitech Options) a Logitech Capture, a Logitech Presentation, a Setpoint és a Logitech Control Center. Az ezekkel a termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban gyűjtött adatokat a fentebb ismertetett sokféle célra használjuk, beleértve a biztonságnak, a stabilitásnak és a termékek teljesítményének javítását. Az adatvédelmi nyilatkozat vonatkozik ezekre a termékekre is, de van néhány különbség, amelyeket alább taglalunk.

További részletek
Az eszközbeállítások biztonsági mentése és átvitele más gépekre

A Logitech Options a számítógéphez kapcsolt egerek, billentyűzetek és érintőpadok testreszabására ad lehetőséget. A Logitech Capture szoftver videók és hanganyagok számítógéppel történő felvételét, valamint a kamera beállításainak módosítást teszi lehetővé. Ez a szoftver módot ad még az eszközbeállítások felhőbe történő biztonsági mentésére is, hogy átvihesse ezeket a beállításokat más számítógépekre, megkönnyítve ezzel az eszközök beállítását.

Az esetlegesen gyűjtött adatok köre:

  • Fiókadatok, mint a név, e-mail-cím és jelszó, hogy fiókot tudjunk létrehozni, ha a felhasználó harmadik fél általi nyílt hitelesítést (OAuth2) használ, például Facebook- vagy Google-fiókjával jelentkezik be.
  • A számítógépek adatai, például annak neve, gyártója és típusa, hogy biztosítani tudjuk az eszköz megfelelő működését a számítógéppel.
  • A Logitech Options szoftverhez kapcsolódó adatok – -
    • ○Gombok és billentyűk testreszabása, beleértve az alkalmazásra jellemző testreszabásokat is
    • ○Egyéb eszközbeállítások, például az egér mutatójának és görgetési jellemzőinek beállítása
    • Az analitikai adatok gyűjtése a felhasználó hozzájárulásának függvénye.
  • A Logitech Capture szoftverhez kapcsolódó adatok –
    • A kép megkomponálása és kamerabeállítások

A Logitech Options automatikus biztonsági mentést készít az eszközbeállításokról. Választhatja azt, hogy ne készüljön automatikus biztonsági mentés a beállításokról, vagy kijelentkezhet a szoftverből, hatékonyan kikapcsolva ezzel a biztonsági mentési funkciót.

További részletek
Szoftverfrissítések

Kiszolgálónk automatikusan rögzít bizonyos adatokat, például az IP-címet, a szoftver verziószámát és a hozzá kapcsolódó eszközöket, hogy ellenőrizze, milyen szoftverfrissítésekre van szükség, és letöltse az adott eszközhöz szükséges képfájlt és egyéb anyagokat a szoftverünk telepítése közben és után.

Teljesítmény, diagnosztika és elemzés

Egyes szoftverek (például a Logitech Options, a Logitech Capture, a Logitech Presentation, a Setpoint és a Logitech Control Center) a felhasználó beleegyezésével gyűjtenek és rögzítenek a szoftverrel, eszközökkel kapcsolatos és egyéb adatokat, amilyenek például az alábbiak:

  • A szoftverfunkciók használata
  • Az eszközök testreszabása
  • A rendszer hardvere és szoftverei, például az operációs rendszer verziószáma
  • Településszintű helyzetadatok az IP-cím alapján
  • Eszközhasználati gyakoriság, például a kattintások és a gombok száma. Például ahhoz, hogy elemezni tudjuk termékeink tartósságát és függőségeit, érdemes rögzítenünk, hányszor használták az egyes gombokat 24 óra alatt.
  • A Logitech Capture szoftverhez kapcsolódó adatok – rögzítjük a használt képbeállítást és a kameratípus adatait. A felhasználó által készített hanganyagot és videókat nem továbbítjuk és nem elemezzük.
  • A Logitech Presenter rögzíti a bemutató kezdetének és végének időpontját, valamint a használt alkalmazás nevét és verziószámát. Ezeket az adatokat azért gyűjtjük, hogy segíteni tudjuk a funkciók javítását.

Nem gyűjtjük az egerek, billentyűzetek vagy érintőpadok használata közben beírt adatokat. A Billentyűleütés hozzárendelése azt jelenti, hogy amikor személyre szabja eszközét, és hozzárendel egy billentyűparancsot, alkalmazásaink engedélyt kérnek Öntől a hozzárendelt parancs végrehajtásához.

A termékek funkciói

Néha gyűjtünk olyan adatokat is, mint az eszköz és az alkalmazás adatai, hogy a termékek funkciói megfelelően működjenek. A Logitech Flow például egy olyan funkció egyes eszközökben, amely két vagy három számítógép közötti zökkenőmentes váltást tesz lehetővé, valamint szövegek, képek és fájlok átvitelét egyik számítógépről a másikra. Hogy engedélyezni lehessen a számítógépek felderítését a Flow telepítési folyamata során, begyűjthetjük termékazonosítóját és IP-címét.

Logi MI Prompt Builder

A Logi MI Prompt Builder az Options egy további funkciója, amely az OpenAI ChatGPT-vel való együttműködés megkönnyítésére szolgál. A személyes adatok Logitech általi feldolgozása a fenti Teljesítmény, diagnosztika és elemzések fejezetben leírtak szerint történő adatgyűjtésre korlátozódik.

A Logitech nem oszt meg semmilyen személyes vagy egyéb adatot az OpenAI-val, és az OpenAI nem oszt meg semmilyen személyes vagy egyéb adatot a Logitech-kel.

 
Vissza a lap tetejére

Kamerák és termékek

A Logitech Circle és a Mevo kamerák vezeték nélküli vagy vezetékes kamerák a hozzájuk tartozó szoftveralkalmazásokkal, amelyek többféle célra használhatók otthon és a munkahelyen. A Circle kamerák mobileszközről vagy számítógépről elérhető részletgazdag kép- és hangfelvételeket biztosítanak a felhasználóknak. A Mevo kamerák kiváló minőségű videót és hangot biztosítanak a felhasználóknak az élő közvetítéshez és felvételhez. Az adatvédelmi nyilatkozat vonatkozik ezekre a termékekre is, de van néhány különbség, amelyeket alább taglalunk.

További részletek
A termékek aktiválása és regisztrálása

A termékek aktiválásához és regisztrálásához a felhasználónak meg kell adnia nekünk néhány adatot, hogy egy fiókot hozhassunk létre. Ilyen például a név, az e-mail-cím, a jelszó, a hitelkártya száma (ha kiemelt szolgáltatásokra fizet elő), a kamera neve és beállításai.

A harmadik fél nyílt engedélyezésű (OAuth2) szolgáltatásain, például a Facebookon és a YouTube-on keresztül történő aktiválást és regisztrációt is biztosítunk, így a kiválasztott klipeket megoszthatja, és élőben láthatja a szolgáltatásban. Erre a célra olyan szolgáltatásokat használunk, mint a YouTube API-szolgáltatások, és ennek eredményeként Önre harmadik felek adatvédelmi irányelvei, például a Google adatvédelmi irányelvei és a Google biztonsági beállításai vonatkoznak.Alkalmazásaink megfelelnek a Google API-szolgáltatások felhasználói adatokra vonatkozó irányelvének, beleértve a Korlátozott felhasználásra vonatkozó követelmények szakaszt.

A termék beállítása során be kell állítani az üzemeltetés helyéül szolgáló ország országkódját is. Egyes operációs rendszerek kérhetnek helyzetadatokhoz való hozzáférést, amikor meghatározzák, melyik országban üzemeltetik a készüléket.

Circle mozgókép- és hangfelvételek

A Circle termékek és szolgáltatásaik használata során kiszolgálónk automatikusan fogadja, rögzíti és feldolgozza a szolgáltatás nyújtásához szükséges, valamint az adatok megtekintésére vagy meghallgatására használt készülékek által küldött adatokat, például a következőket:

  • Mozgókép- és hangfelvételek
  • Eszközspecifikus adatok, mint a hardver típusa, az operációs rendszer verziószáma, az eszközazonosítók (például a MAC-cím), a mobilhálózat adatai, az útválasztó neve, valamint az Apple Home Hub csomópontok és más Apple HomeKit-eszközök metaadatai.
  • A szolgáltatás eseménynaplózási adatai
  • A szolgáltatás igénybevételének dátuma és ideje
  • A termék be-és kikapcsolása és más vele végzett tevékenység
  • Összeomlások, rendszertevékenységek és hardverbeállítások
  • Földrajzi helyzetadatok (ha engedélyezve vannak a helyzethez kapcsolódó szolgáltatások)

A Circle-termékek személyhez nem köthető adatokat küldhetnek elemzőeszközöknek (beleértve az időpecséteket, átviteli statisztikákat, funkcióhasználatot, teljesítmény-mérőszámokat, hibakódokat stb.). Ezeket a személyhez nem köthető adatokat arra használjuk, hogy elérhetővé tegyük, továbbfejlesszük és javítsuk szolgáltatásainkat, funkcióinkat, műszaki ügyféltámogatásunkat és adatainkat.

A Circle jellemzői

A Circle-termékeknek számos olyan funkciójuk van, amelyek, ha engedélyezve vannak, megkövetelik tőlünk az adatok intelligens gyűjtését és elemzését, hogy megfelelően tudjanak működni. Az intelligens helymeghatározás például automatikusan érzékeli, amikor a felhasználó elhagyja a lakást vagy hazatér, az intelligens riasztások pedig intelligens módon elemzik a mozgást, hogy a felhasználó csak helytálló értesítéseket kapjon.

A Circle biztonsága és tárhelye

A Circle-termékeket úgy alakítottuk ki, hogy a Logitech egyetlen dolgozója, alvállalkozója, beszállítja, leányvállalata és egyetlen kormányzati szerv se férhessen hozzá a titkosított felvételekhez. Minden Circle kamera egyedi saját kulccsal és digitális tanúsítvánnyal rendelkezik, amely a továbbított kommunikáció titkosítására szolgál. A Circle-kiszolgálók 256 bites, kétrétegű AES titkosítást használnak a tárhelyen titkosított felvételek tárolására.

Az összegyűjtött adatok tárolása közvetlenül az alkalmazáson belül történik magán a készüléken és az Amerikai Egyesült Államokban vagy más olyan országokban lévő kiszolgálókon, ahol a Logitech vagy leányvállalatai, társult vállalatai vagy szolgáltatói kirendeltséggel rendelkeznek. Az összegyűjtött adatokat a szolgáltatás nyújtásához szükséges ideig őrizzük meg, és a Logitech adatvédelmi nyilatkozatának megfelelően kezeljük.

Circle kamerák Apple HomeKit támogatással

Amikor egy Circle kamera az Apple HomeKit ökorendszerhez csatlakozik, az Apple felügyeli a létrehozott és a HomeKit rendszernek átadott adatokat, és az Apple felel a hang- és videóanyagok védelméért és kezeléséért. A HomeKit hang- és videóanyagokhoz való hozzáférésre semmilyen eszközünk vagy lehetőségünk nincs.

Ha egy Circle kamera csak a HomeKit rendszerben van beállítva, továbbra is rendszeres időközönként ellenőrzi kiszolgálóinkon, hogy vannak-e elérhető frissítések a belső vezérlőprogramhoz. Ez a típusnak, a belső vezérlőprogram verziójának és a használat helyéül szolgáló ország országkódjának a kiszolgálóinkra való elküldésével jár.

Ha engedélyezi a diagnosztikai adatoknak az Apple Home alkalmazás útján történő megosztását a Logitech céggel, csak az alábbi adatok lesznek megosztva a Logitech vagy az Apple céggel és felhasználva hibakeresési célokra:

  • Eszközspecifikus adatok, mint a hardver típusa, az operációs rendszer verziószáma, az eszközazonosítók (például a MAC-cím), a közeli vezeték nélküli hálózatok adatai, valamint az Apple Home Hub csomópontok és más Apple HomeKit-eszközök metaadatai.
  • Az eszköz eseménynaplózási adatai
  • Az eszköz használatának dátuma és ideje
  • A termék be-és kikapcsolása és más vele végzett tevékenység
  • Összeomlások, rendszertevékenységek, hardverbeállítások
  • Minden további olyan adat, amelyet a felhasználó elküld nekünk, például leírások, képernyőképek és felvételek.

Mevo kamerák

Amikor felvételre vagy élő közvetítésre használja a Mevo kamerákat, kiszolgálóink automatikusan fogadják, rögzítik és dolgozzák fel a szolgáltatás nyújtásához szükséges adatokat, valamint az Ön által használt eszközökről származó adatokat, beleértve a következőket:

  • Videó- és hangfelvételek;
  • eszközspecifikus adatok, például a hardver típusa, az operációs rendszer verziója, a belső vezérlőprogram verziószáma és az eszközazonosítók, például a hálózat adatai és az IP-cím;
  • szolgáltatási eseménynaplózási információk;
  • a szolgáltatás igénybevételének időpontja és dátuma;
  • be- és kikapcsolása, és egyéb interakciók a termékkel;
  • összeomlások, rendszertevékenységek és hardverbeállítások; és
  • földrajzi helyadatok (ha engedélyezve vannak a helymeghatározó szolgáltatások)

Dönthet úgy is, hogy a Mevo kamerákat anélkül használja, hogy valamelyik Mevo-alkalmazásunkhoz csatlakoztatná őket, beleértve a Multicam alkalmazást, a Mevo Go alkalmazást, a Mevo Camera alkalmazást és a Mevo Webcam alkalmazást.

A Mevo kamerák és alkalmazások álneves adatokat küldhetnek az elemzőeszközöknek, beleértve az eszközadatokat, a funkcióhasználatot, a teljesítménymutatókat, hibákat stb. Az álnevesített adatokat szolgáltatásaink, funkcióink, műszaki támogatásunk és információink nyújtására, bővítésére és javítására használjuk.

Ha úgy dönt, hogy előfizet a Mevo Pro előfizetési csomagra, összegyűjtjük a szolgáltatás nyújtásához szükséges adatokat, valamint a használattal kapcsolatos információkat, beleértve a következőket:

  • fizetési adatok;
  • Streamlabs-azonosító;
  • a regisztrációhoz használt alkalmazás; és
  • a funkciók használatára vonatkozó statisztikákat.

Vissza a lap tetejére

Logitech Gaming-termékek

A játékhoz tervezett Logitech Gaming- (Logitech G-) termékek és -szolgáltatások olyan hardverek, mint a játékhoz tervezett billentyűzetek, mikrofonos fejhallgatók, hangszórók és egerek, valamint olyan játékkonzolokhoz és számítógépekhez készült alkalmazások, mint a G HUB szoftver. Az adatvédelmi nyilatkozat vonatkozik ezekre a termékekre is, de van néhány különbség, amelyeket alább taglalunk.

További részletek
Egyéni Logitech G-élmény

A G HUB szoftver lehetővé teszi az eszközök egyszerű beállítását, valamint parancsok és makrók létrehozását játékokhoz és más alkalmazásokhoz. A számítógépre, az operációs rendszerre, a játékokra és alkalmazásokra vonatkozó adatoknak, valamint a termék beállításának részét képező minden egyedi beállításnak a hozzáadása javítja a felhasználói élményt. Ezeket az adatokat termékeink biztonságának és stabilitásának javítására használjuk fel.

Ha beleegyezik az elemzett adatoknak a G HUB használata során történő gyűjtésébe, kiszolgálóink automatikusan fogadják és rögzítik a termék használatára vonatkozó adatokat, köztük a következőket:

  • Helyzetadatok és IP-cím
  • A G HUB-funkciók – például a felbontás és a világítás beállítása és a vezérlési beállítások megadása – elérésének időpontjára vonatkozó adatok.
  • A csatlakoztatott eszközök (például új Logitech G egér vagy billentyűzet) felismerésére vonatkozó adatok.
  • Az eszközök és a rendszer egyéb tevékenysége, például funkciók használata, teljesítmény-mérőszámok, hibák, összeomlások adatai stb.
  • A hibanaplók Logitech számára való elküldésébe külön kell beleegyezni. Ha beleegyezik, az összeomlásra vonatkozó adatokat – személyhez nem köthető formában – automatikusan (és a felhasználói adatbevitel alapján kézi úton) elküldi számunkra a rendszer hibakeresés céljából.
A Logitech G HUB-közösség

Ha a felhasználó fiókot hoz létre a G HUB-közösségben, olyan adatokat gyűjtünk róla, mint a neve, e-mail-címe, a tartózkodási helyéül szolgáló ország, valamint a biztonsági kérdésekre adott válaszokat. A felhasználó a G HUB-közösséghez való hozzáférés révén különféle funkciókat érhet el, ilyenek például a következők:

  • Profilok letöltése, világítás beállítása és egyéb beállítások a közösségi könyvtárból
  • Profiljainak és effektjeinek feltöltése a közösséggel való megosztás vagy személyes tárolás céljából. Bármelyik feltöltött elemet bármikor eltávolíthatja.
  • Személyes profil, amelyet a közösség többi tagja megtekinthet. Azt a felhasználó állíthatja be, mit szeretne megosztani a profiljában.

A felhasználó bármikor leiratkozhat vagy törölheti G HUB-fiókját.

Logitech G Cloud kézi játék

A G Cloud egy kézi játékkonzol, melyen felhőalapú játékokat játszhat, illetve bárhol és bármikor hozzáférhet a felhőalapú közvetítési szolgáltatásokhoz. Az Ön személyes adatainak a Logitech általi feldolgozása a Logitech hardverre és a Logitech tulajdonát képező szoftverre korlátozódik. Az Ön egyedi eszközazonosítóját a konzol alapvető működéséhez gyűjtjük, így biztosítva annak megfelelő működését. Az alapvető működéshez bizonyos személyes adatokat is gyűjtünk, amelyeket csak helyben, a konzolján dolgozunk fel és tárolunk, például az országra vagy a régióra vonatkozó adatokat a hálózati csatlakozáshoz.

Ha úgy dönt, hogy megosztja a diagnosztikai és eszközhasználati adatait, információt kapunk a konzol – például az akkumulátor és a töltés, a gombok és a botkormányok, valamint a hangkimenetek – használatáról. Ezeket az adatokat termékeink és szolgáltatásaink fejlesztésére használjuk fel.

Az EGT, az Egyesült Királyság és Svájc esetében: a diagnosztikai és az eszközhasználati adatokat jogos érdek alapján gyűjtjük. Ezeket az adatokat termékeink és szolgáltatásaink fejlesztésére használjuk fel. Az adatgyűjtést az eszköz beállításaiban bármikor leállíthatja.

Pro Alliance

A Pro Alliance egy olyan weboldal, melynek célja, hogy támogassa Önt, a profi játékost teljesítményének és jóllétének növelésében. Bizonyos szolgáltatásokat a Logitech biztosítja az Ön számára, ilyen például az ügyfélszolgálati támogatás és a műszaki termékinformációk. Vannak olyan harmadik fél szolgáltatók is, amelyeket Ön is igénybe vehet, például közérzetjavító tanácsadást vagy szolgáltatást. Előfordulhat, hogy regisztrálnia kell az adott harmadik félnél, bele kell egyeznie a feltételeikbe, és át kell néznie az adatvédelmi szabályzatukat. Nem osztjuk meg az Ön személyes adatait ezekkel a harmadik felekkel, és nem kapjuk meg azokat a személyes adatokat, amelyeket Ön megoszt velük.

Nagyítófedélzet

A Loupedeck termékek és szolgáltatások közé tartoznak az egyéni konzolok, amelyekkel gyorsabban hozhat létre és szerkeszthet. Tartalmazza a weboldalunkon vagy a Loupedeck asztali alkalmazáson keresztül elérhető Loupedeck Marketplace alkalmazást is, ahol eldöntheti, hogy ki szeretné-e bővíteni a Loupedeck Custom konzol funkcióit a gombokhoz és tárcsákhoz rendelt funkciók kész készleteivel, beleértve a harmadik felek alkalmazásainak gyorsbillentyűit fejlesztésű kiegészítőket.

A Logitech a konzol megfelelő működése érdekében kezel a konzolra vonatkozó egyes személyes adatokat, például az egyedi eszközazonosítóját. Az eszközdiagnosztikai és eszközhasználati adatokat jogos érdek alapján gyűjtjük. Ezeket az adatokat termékeink és szolgáltatásaink fejlesztésére használjuk fel.

Személyes adatait is kezeljük, amikor fiókot hoz létre a Loupedeckben, ilyen például a neve, e-mail-címe és a mentett egyéni beállítások. Ezeket az adatokat azért tároljuk, hogy megelőzzük az egyéni konfigurációk elvesztését.

Vissza a lap tetejére

Logitech videokonferencia-termékek

A Logitech videokonferencia-termékek és -szolgáltatások közé tartoznak a videokonferencia-rendszerek, a videokonferencia-kamerák, a kihangosítók, az érintővezérlő egységek, a mikrofonos fejhallgatók, a webkamerák és az olyan szoftverek, mint a Sync, a számítási felhőben lévő eszközöket kezelő platformunk. Az adatvédelmi nyilatkozat vonatkozik ezekre a termékekre is, de van néhány különbség, amelyeket alább taglalunk.

További részletek
A Logitech Sync szolgáltatás

Logitech Sync lehetővé teszi a felhasználók számára Logitech videokonferencia-rendszereik távfigyelését és távfelügyeletét. A Sync termék két részből áll, az asztali Sync alkalmazásból és a számítási felhőben elhelyezkedő Sync portálból. A Sync portál használatához telepíteni kell a Sync alkalmazást a tárgyalótermi számítógépre. Telepítése és a Sync portállal való hitelesítése után a Sync alkalmazás közvetlenül kommunikál a Sync portállal, hogy lehetővé tegye a távfelügyeletet és a távfigyelést.

Logitech Sync-fiókjának létrehozása után olyan adatokat gyűjtünk a felhasználóról, mint a neve, az e-mail-címe, a jelszava, a tartózkodási helyéül szolgáló ország és a vállalata neve. Ezek az adatok a felhasználó hitelesítésére, valamint fiókjához és eszközeihez társítására szolgálnak.

A Sync diagnosztikai és használati adatokat gyűjt, hogy segítsen fenntartani és javítani a Sync használata során szerzett felhasználói élményt. A Sync az alábbi adatokat gyűjti a felügyeleti és figyelési funkciók lehetővé tételéhez:

  • A Logitech videokonferencia-termék adatai (név, a belső vezérlőprogram verziószáma, metaadatok)
  • A telepített Sync alkalmazás verziószáma
  • A számítógép adatai (az operációs rendszer típusa és verziószáma, IP-cím, MAC-cím, a számítógép műszaki adatai)
  • geolokáció; valamint
  • Foglaltsági adatok (csak metaadatok)

Vissza a lap tetejére

Jaybird-termékek és -szolgáltatások

A Jaybird-termékek és -szolgáltatások („Jaybird”) közé olyan termékek tartoznak, mint az aktív életmódot folytatók számára készült könnyű, jó minőségű fejhallgatók és az azokhoz kapcsolódó, táblagépről vagy okostelefonról használható alkalmazások, amilyen a Jaybird alkalmazás. Az adatvédelmi nyilatkozat vonatkozik ezekre a termékekre is, de van néhány különbség, amelyeket alább taglalunk.

További részletek
Jaybird alkalmazás

A Jaybird alkalmazás a következőket teszi lehetővé a felhasználók számára:

  • a fejhallgató hangzásának testreszabása
  • a termék és a belső vezérlőprogram beállításainak frissítése
  • a fejhallgató utolsó csatlakoztatásához tartozó helyzetadatok rögzítése
  • mások által megosztott beállítások és Spotify lejátszási listák keresése és használata

Amikor a felhasználóról fiókot regisztrál, olyan adatokat gyűjtünk róla, mint a neve, e-mail-címe, a személyéhez kapcsolt kép (avatar), aktuális tartózkodási helye és jelszava. Ezek az adatok a felhasználó hitelesítésére, valamint fiókjához és eszközeihez társítására szolgálnak. A Jaybird lehetővé teszi a regisztrálást harmadik fél nyílt hitelesítő (OAuth2) szolgáltatása révén is, amilyen a Facebook, a Google és a Spotify.

Ha a Jaybird-terméket az alkalmazással együtt használja, vagy ha az alkalmazást a Jaybird-termék nélkül használja, kiszolgálóink automatikusan fogadnak és rögzítenek bizonyos adatokat, például a következőket:

  • termékadatok, például a fejhallgató típusa és az alkalmazás verziószáma
  • az alkalmazás használati módjára vonatkozó adatok, például hogy milyen funkciókat használ, és mikor csatlakoztatja a fejhallgatót
  • a felhasználó környezetében lévő készülékek felderítési adatai és a termék funkcióinak, például az átnevezési műveletnek a használata
  • elemzőeszközökre elküldött adatok, például a funkciók használata, a teljesítmény-mérőszámok, hibakódok stb., ahol szükséges, az Ön beleegyezésével.

Egyéni beállításainak biztonságos mentéséhez kiszolgálóink további adatokat fogadnak és rögzítenek, például a következőket:

  • a termék pillanatnyi beállításai, köztük a név, a kezelőszervként szolgáló gombok és a hangvezérlés beállításai
  • az előzetes beállítások és a lejátszási listák adatai

A fejhallgató-kereső funkció helyzetadatai a mobileszközön vannak tárolva, és nem készül róluk biztonsági mentés a kiszolgálóra.

Vissza a lap tetejére

Ultimate Ears-termékek és -szolgáltatások

Az Ultimate Ears-termékek jó minőségű, gyönyörű formatervezésű hangszórók és fejhallgatók. Az Ultimate Ears Pro és CSX egyaránt kiváló minőségű, egyénileg a fülhöz illeszthető monitorokat (fülhallgatókat) kínál. Az Ultimate Ears-alkalmazások további funkciók használatára adnak módot, és jobb vezérlést tesznek lehetővé, valamint jobban testreszabható vele az eszközök hallgatásakor kapott élmény. Az adatvédelmi nyilatkozat vonatkozik ezekre a termékekre is, de van néhány különbség, amelyeket alább taglalunk.

További részletek
Az Ultimate Ears-mobilfunkciók és testreszabásuk

A felhasználók eszközeiknek az Ultimate Ears alkalmazással való beállításával testreszabhatják a kapott hangélményt. Ezek az alkalmazások olyan funkciókat tesznek elérhetővé, mint több eszköz párosítása, koppintással történő vezérlés és többfelhasználós DJ-funkciók.

A testreszabás során az alkalmazás kérheti a felhasználótól, hogy adja meg a nevét és elérhetőségi adatait, például e-mail-címét és jelszavát.

Arra vonatkozóan nem gyűjtünk semmilyen adatot, hogy milyen tartalmakat játszik le a felhasználó az Ultimate Ears-termékekkel.

Az Ultimate Ears összekapcsolása más szolgáltatásokkal

Egyes Ultimate Ears-termékek, például Bluetooth-hangszóróink összekapcsolhatók olyan külső cég által nyújtott szolgáltatásokkal, mint az Amazon Alexa. Ezek az összekapcsolások lehetővé teszik a felhasználók számára olyan feladatok végrehajtását, mint a zeneközvetítés (stream), termékek és szolgáltatások rendelése és információkérés.

Külső cég Ultimate Ears-eszközzel összekapcsolt szolgáltatásainak engedélyezéséhez lehet, hogy a felhasználónak regisztrálnia kell az adott külső cégnél, és el kell fogadnia a használati feltételeiket. Az összekapcsolás megtörténte után az Ultimate Ears-eszközök képesek közvetlenül adatokat küldeni a harmadik fél felé és fogadni onnan.

Az Ultimate Ears-termékek nem tárolják a felhasználónak a külső cég számára átadott parancsainak semmilyen adatát. Csak a külső cég és a felhasználó Ultimate Ears-terméke közötti kapcsolat fenntartásához szükséges adatokat őrzik meg.

Egyéni fülmonitorok (IEM)

Az Ultimate Ears Pro és CSX egyaránt kiváló minőségű, egyénileg a fülhöz illeszthető monitorokat (fülhallgatókat) kínál. A Pro eszközök többsége a felhasználó füllenyomatát igényli, amelyet jellemzően digitális úton vagy külső fél (leggyakrabban audiológus) által készített öntőformák alapján hoznak létre. A CSX eszközök a termék illeszkedésének optimalizálásához a felhasználó füléről készített képeket és a felhasználó füllenyomatát igénylik. Ezeket a füllenyomatokat megőrizzük arra az esetre, ha a felhasználónál elvesznének, vagy ha újrarendelné a terméket, esetleg ha újragyártás válik szükségessé, illetve amíg a felhasználó a füllenyomatok megsemmisítését nem kéri.

Vissza a lap tetejére

A NYILATKOZAT MÓDOSÍTÁSA

Jelen Nyilatkozatot bizonyos időközönként frissítjük. Amennyiben jelen Nyilatkozatot vagy a személyes adatok felhasználását nagyban befolyásoló változtatást tervezünk végrehajtani, a tervezett módosításokat az életbe léptetésük előtt feltűnő módon közzétesszük.

A korábban összegyűjtött személyes adatai védelmét negatívan érintő módon mindenképpen csak a felhasználó előzetes beleegyezése esetén módosítjuk a Nyilatkozatot.

Javasoljuk, hogy rendszeresen olvassa el jelen Nyilatkozatot, hogy tisztában legyen azzal, miként valósul meg adatainak védelme.

Köszönjük érdeklődését a Logitech cég, valamint a Logitech termékei és szolgáltatásai iránt!

Bevásárlókocsi

Az Ön bevásárlókocsija jelenleg üres. Vásárlás kezdése